Erdélyben jártunk
Csíkszentmihályi barátaink meghívására Erdélybe látogattunk. Az egy hetes program során részt vettünk az Ezer Székely Leány találkozóján, ellátogattunk Erdővidékre - Vargyasra, Miklósvárra, Nagyajtára. Természetesen nem maradhatott ki a Gyilkos-tó + Békás-szoros sem! De megnéztük Csúcsán Ady egykori lakhelyét, Marosillyén Bethlen Gábor szülőházát és Világoson a Bohus-kastélyt, ahol Görgei tárgyalt az orosz Frolovval a békefeltételekről.
A fotókat ide kattintva nézheti meg.
30 millió forintot nyertünk orvosi rendelőnk felújítására
A Magyar Falu programra beadott pályázatunk sikeres volt. Az Önkormányzat 30 millió forintot nyert - az épület szigetelésére, fűtésének korszerűsítésére,vizesblokk átalakítására, festésre-mázolásra. A munkálatokra - a tervek szerint - még az ősszel sor kerül.
Gúth János Emléktorna
Enese sportpálya
Július 27. szombat
16 óra 30 perc Bősárkány- Kóny
18 óra 30 perc Enese – Győrsövényház
Július 28. vasárnap
16 óra III. helyért
18 óra Döntő
Enese, 2019.július 19.
Enese SC Vezetősége
Egyházashetyén lépett fel a Kórus
A Borostyán Kórus július közepén Egyházashetyén lépett fel. A huszonhat éve megrendezett fesztiválon környékbeli kórusok,egyéni előadók mutatták meg magukat. A határon túlról, Erdélyből is érkeztek vendégek. A napot jó hangulatú,közös nótázás zárta.
A fotókat ide kattintva nézheti meg.
Szúnyoggyérítés
Légi kémiai szúnyoggyérítés 2019. június 24-én a polgári napnyugtát megelőző 1,5 órában, - tartaléknapok 2019. július 25-26.- kerül elvégzésre.
Földi kémia szúnyoggyérítés 2019. július 25-én a napnyugta utáni időszakban, - tartaléknapok 2019. július 26-27.- kerül elvégzésre.
Enese-Rábapatona mérkőzés
Július 20-án szombaton 16,30 órai kezdettel kerül sor az Enese-Rábapatona mérkőzésre Rábacsécsényben,a Nagy Szilárd emléktorna keretében.
Szúnyoggyérítés
Földi kémiai szúnyoggyérítés 2019. július 12-én a napnyugta utáni időszakban kerül elvégzésre.
Tartaléknapok: 2019. július 13-14.
Honlapon a Hírmondó júliusi száma
Szúnyoggyérítés
Földi kémiai szúnyoggyérítés 2019. július 5-én a napnyugta utáni időszakban kerül elvégzésre. Tartaléknapok: 2019. július 6-7.
Látványtánc EB
Iskolánk táncosai Balatonfüreden a LÁTVÁNYTÁNC EURÓPA BAJNOKSÁGON 1. helyezést értek el. Gratulálunk a lányoknak.
A fotókat ide kattintva nézheti meg.
77. oldal / 141
