Tisztelt Szülők!
Értesítjük Önöket, hogy a félévi szülői értekezlet 2018. február 6-án 17 órakor kezdődik az iskola aulájában.
Január végén folytattuk a Magyar Történelmi Borvidékek bemutatását. A Balatonfüred-Csopaki Borvidékről láttuk vendégül Dobosi Győzőt. A lendületes előadáshoz 7 fajta bort kóstolhattunk meg.
A rendezvényről készült fotókat ide kattintva nézheti meg.
A Savaria Rézfúvós Együttes koncertjét hallgathatták tanulóink az iskola aulájában. Az előadáson a zenészek közvetlen, játékos formában tartottak ismertetőt a hangszerekről, a különböző korok zenei műfajairól. Az öttagú együttes részleteket mutatott be többek között Mozart Varázsfuvolájából, Bizet Carmenjéből és Muszorgszkij Egy kiállítás képei című darabjából. A sok-sok humorral átszőtt előadás nagy sikert aratott a tanulók körében. Köszönet a nagyszerű élményért az előadóknak és a bérletért Tschurl Karcsi bácsinak.
Képek megtekintése itt.
Enesén összközműves építési telkek eladók az Ady utcában. A telekár tartalmazza: víz – szennyvíz – gáz – villamos energia rákötési költséget, illetve a későbbiekben aszfaltozott utat.
2018 februárjában a következő kedvezményes szolgáltatásokra hívom fel a figyelmüket:
- jelölés ( chip): 3000.- forint/db, 2. egyedtől 2500.- forint/db
- veszettség elleni oltás : 3000.- forint/db, 2. egyedtől 2500.- forint/db ( oltási könyv ingyenes).
A kedvezményes szolgáltatások kizárólag a februárban elvégzett beavatkozásokra érvényesek. Jelentkezni a 30/593-5406-os telefonszámon ill. a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen, pontos név, cím, telefonszám megjelölésével lehet. Időpont egyeztetés ill. hétvégi szolgáltatás lehetősége is biztosított.
Tisztelettel:
dr. Lakatos Tibor
járványügyi szakállatorvos sk.
Hétfőn vagy kedden a postaládákban kerül a 2018.évi januári Hírmondó. A honlapon már olvasható.
A tartalomból : Nem volt könnyű év:2017, Tervek,elképzelések - 2018., Hogy ünnepeltek az enesei iskolások március 15-én 86 évvel ezelőtt, Böröczky Ferenc kiállítása
Enese Község Polgármesterétől
9143 Enese, Szabadság u. 25.
M E G H Í V Ó
Enese Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. január 16-án /kedden/ 18.00 órai kezdettel ülést tart, melyre ezennel szavazati /tanácskozási joggal/ meghívom.
Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme (9143 Enese, Szabadság u. 25.)
Az Országgyűlés a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvényével és a végrehajtására kiadott Kormányrendelettel kötelezte az Önkormányzatokat a Településképi Arculati Kézikönyv és a Településképi Rendelet megalkotására. Enese Község Önkormányzat képviselő-testülete 2017. december 21-i ülésén jóváhagyta a Települési Arculati Kézikönyvet és megalkotta a Településképi Rendeletet. A község honlapján az Önkormányzat/Településképi dokumentumok menüpontban megtekinthetik a Településképi Arculati Kézikönyvet és a Rendeltet.
Érdeklődjenek a hivatalban!
Felkerült a honlapra a 2018.évi eseménynaptár.
Kedves Eneseiek!
Áldott, Békés Karácsonyt
és
Boldog Új Évet kívánunk!
Enese Község Képviselő-Testülete és a
Hivatal dolgozói