November 18-án József Attiláról szóló irodalomórát tartott iskolánkban a nyolcadikosoknak Bende Ildikó színművésznő és Takács László színművész.
A környezettudatosság erősítésére szerveztük „A fa, mint élőlény és nyersanyag” témanapot .
Ifjúsági hangversenybérletének első előadása 2015. november 11-én volt. A hangversenybérlet az enesei és a rábapatonai alsó tagozatosoknak Tschurl Károly támogatásából valósult meg. Fellépett a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar. A zenekar huszonhat éve alakult rendszeresen szerepel az ország hangversenytermeiben és Európa számos országában. Sikert arattak Londonban, Milánóban, felléptek az Egyesült Államokban és Dél-Amerikában is.
A Börcs elleni mérkőzéseket nem szívesen várjuk…. mindig sok gondot okoztak.
Jó hangulatú borkóstolón vehettek részt az érdeklődők október utolsó pénteki napján. A történelmi borvidék egyik legismertebb borászát hívtuk meg, aki bemutatta Mórt és saját borászatát.
Természetesen nem maradt el a kóstolás – hat féle bort kínáltak be.
A rendezvényről készült fotókat ide kattintva nézheti meg.
A kunszigeti fiaskó után nagy szükségünk lett volna a győzelemre és az érte járó három pontra. A vendég Tét sem volt kirobbanó formában – legalábbis pontjai alapján - de Börcsön nyolc gólt rúgtak… Nagyon motiváltan kezdte a mérkőzést a hazai gárda.
Az 1956. évi forradalom és szabadságharc évfordulójának előestéjén emlékeztünk. Az iskola aulájában a Borostyán Kórus dalcsokrával és az alsó tagozatosok műsorával idéztük meg az 59 évvel ezelőtti eseményeket. A szépszámú hallgatóság nagy tapssal jutalmazta a produkciókat.
Az ünnepségről készített fotókat ide kattintva nézheti meg.
Az utóbbi években gyengén szereplő Kunsziget otthonába látogattunk az elmúlt hétvégén. Jó pár évig csak a győzelem ízét ismerhettük ellenük. Úgy reméltük: ez most sem változik. A hazai csapat a védekezés taktikáját választotta.
Enese Község Polgármesterétől
9143 Enese, Szabadság u. 25.
M E G H Í V Ó
Enese Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. november 5-én /csütörtökön/ 18.00 órai kezdettel ülést tart, melyre ezennel szavazati /tanácskozási joggal/ meghívom.