A tabellán második helyezett Nagyszentjános otthonába látogattunk Húsvét vasárnapján. Három mérkőzésen hét pontot szereztünk, így megfelelő önbizalommal léphettünk pályára. Ez a mérkőzés nagy részében igaz is volt! Motiváltan és lendülettel kezdtük a mérkőzést. A hazaiak nem igazán tudtak mit kezdeni védekezésünkkel és határozott játékunkkal. Veszélyes helyzetig nem jutottak el, bár sokat ígérő lehetőséget a vendégek sem puskáztak el.

Nagy küzdelem jellemezte a mérkőzést, minden egyes labdáért éles küzdelem folyt. Az első játékrész mérlege az Enese felé billent, így joggal reménykedhettünk abban, hogy enyhe fölényünk meghozza az eredményét a második félidőben. Önbizalmukat a szél is növelhette, hisz az Enesét támogatta a játékrészben. Jobbára a Nagyszentjános kezdeményezett az első negyedórában. Egy szerencsésnek mondható góllal a vezetést is megszerezte: a hazai csatár pár lépésről fejelt a kapuba.

A gól megzavarta az Enesét és rövid idő múltán – egy szögletet követően- megszerezte a második találatot is. Ezt követően tetszés szerint vezették támadásaikat a jánosi játékosok. gy meg nem adott büntetővel tovább növelhették volna előnyüket… Aztán a mérkőzés végén feltámadt az Enese. Egy jobb oldali beadást követően Gyurasits B. fejelt védhetetlenül a kapuba.

Nagy nyomás nehezedett a hazaiak kapujára, lehetőség is adódott az Enese előtt – de nem sikerült élni a (kisebb) helyzetek értékesítésével. A két félidő alapján az Enese rászolgált volna a döntetlenre. A csapat küzdeni tudásból jelesre vizsgázott, ezen a vasárnapon a szerencse nem állt mellettünk.

Nagyszentjános - Enese 2:1 (0:0)
G: Gyurasits B.

Nagyszentjános U19 - Enese U 19 2:1
G: Hécz D.

Játékvezetői tévedés fosztott meg bennünket az egyik ponttól. Ezen a mérkőzésen sem érdemeltünk vereséget.

Update cookies preferences