Enese Község Önkormányzatának Képviselőtestülete 2010. április 29-én - csütörtökön - 18.00 órai kezdettel tartja soron következő ülését a Polgármesteri Hivatalban.
Az enesei óvodabővítésre három vállalkozás adott be pályázatot. A nyertes kivitelező a győri Céhmester Kft, az eredmény kihirdetésére április 16-án pénteken került sor.
Március 26-án Kónyban a kónyi Tündértavi óvoda szervezésében vettünk részt három nagycsoportossal a versmondó versenyen. Bánházi Hanna, Horváth Péter, Varga Krisztián szépen szerepeltek, gratulálunk mindegyik kisgyereknek. Képe megtekintése itt.
A középső csoportban 23-án kedden délelőtt jöhettek a szülők és nézhették gyermekeik játékát és tevékenységeit, tízórai után szülők és gyerekek együtt barkácsoltak, pillangót ragasztottak.
Kedves Szülők! 2010. április 12-én és 13-án hétfőn és kedden reggel 8 órától délután 16 óráig lehet beíratni gyermeküket Az enesei Tündérkastély Óvodába