Enese történeti vázlata 1270-tõl napjainkig
(Gülch Csaba kutatásai alapján)

Enese község a XIX. század 80-as éveinek második feléig a törzsnemzetségbõl származó Enessey család õsi fészke, a XIII. századig azok osztatlan birtoka volt. Eddig ismert elsõ okleveles elõfordulása 1270-bõl való, amelyben „méltán az enesei majorságban lakozó" személyekrõl esik említés. A következõ évben /1271/ a Lajta és a Rábca folyók között lezajlott, Ottokárt visszavonulásra kényszerítõ véres ütközetben, V. István seregében említik Enessey Ákost. A település neve ezidõben és a késõbbiekben is többféle módon fordult elõ, a XV. század végén szereplõ Énese alak rögzüléséig. Így például egy 1368-ban keletkezett határjárási oklevélben Inse alakban található. Ugyancsak ebben a formában említi egy 1373-as perirat a tanukért beidézett Fejes János neve mellett, aki a „Gyõr melletti Insérõl" származott.

1410. november 14-én, Gara Miklós nádorhoz írott ítéletlevélben esik említés Encssey Simonról /Symonis de Ipse/, aki szintén a községben „lakozik”. 1447-ben az országos rendek Buda várát Hunyadi János kormányzónak átadják. Hédervári Imrét. a vár elõbbi õrzõjét felmentik. A felmentésrõl tudósító oklevélben felsorolt nevek között szerepel a Gyõr melletti Enessey Domokos -Dominicus de Enysse/. 143-as keltezésû. V. László királynak szóló, pannonhalmi konventi jelentésben, amely a csornai prépost ügyében megtartott vizsgálat eredményeit tartalmazza. „Inese"-i Benedek és Bálint neve is szerepel az ügyben „jelenlévõké" közt. 1466-ban Hédervári György fia Pál és emberei elleni perrõl szóló, Mátyás királynak írott oklevélben a tanukért beidézettek egyike „Nicolaus de Inese".

Az Enese alak elsõ elõfordulásai egy 1476-os, majd késõbbi 1483-as okiratban lelhetõk. 1488-ban és 1490-ben a megye alispánja Enessey Pál. 151 körül a pannonhalmi fõapátság csécsényi birtokának tisztje az enesei Cseszneky György, aki késõbb, 1526-ban zálogba veszi a csécsényi részbirtok és a malom telét. Cseszneky György ekkor a komáromi és tatai vár „gondnoka". A mohácsi csatavesztést követõ török hódoltság alatt Enese község többször elpusztult. Az 1529-ben Bécs felé vonuló török sereg, az utjába esõ, de az attól távolabbi falvakat is felégette. Így vált lakatlanná több más községgel együtt Enese is.

A másik vészterhes év 1549-ben következett a községre, amikor Velidzsán székesfehérvári parancsnok a helyõrségekbõl összeszedett 4000 törökkel a Gyõr és Pápa közti vidéket elpusztította, és a békeszerzõdés ellenére nemcsak a hódoltsági földön, hanem a hódolatlan Tóközben is kalandoztak. Ekkor tették pusztává másodszor Enesét. Ekkor pusztult el az Enessey család õsi levéltára is. Emiatt kénytelenek voltak a királyi helytartóhoz új adománylevélért folyamodni. aki 1552-ben Pozsonyban kelt levelében, a gyõri káptalannak megparancsolta, hogy az elpusztult Enese birtokába újólag az Enessey, Szabó, Nagy és Bajchy családokat ,,vezesse be”. A viszonylag békés idõszak után, 1641-hen a falu ismét a portyázó török katonák martalékává lett. Errõl tanúskodik a Szentmártonban 1642 januárjában felvett panaszkönyv is. 1682-ben Enese fele Enessey Istváné, a másik rész pedig a Szapáry, Irányos és Bezerédy családoké.

A XVII. század utolsó évtizedeiben /1680-as években/ a törökök újra Bécs felé vonultak és immár negyedszer pusztítják el a települést, több más Gyõr környékbeli községgel együtt. Az elõbb említett Enessey István személyesen ment a török ellen. birtoka védelmében, hiába: a falu hosszú ideig pusztahely maradt. Az 1691-es kanonoki látogatás jegyzõkönyvében Enesét még mindig az elpusztult falvak közt említik. A XVII. század utolsó éveiben a régi birto¬kosok újra betelepítették a falut. A Rákóczi-szabadságharc eseményei sem múltak el nyomtalanul, hisz a vármegyébe érkezõ kuruc hadakban, a felkelõk közt képviseltetik magukat az eresei családok /Enessey, Bezerédy/ is. Károlyi Sándor hada 1704. június 12-én átkelve a Rábcán, rövid ideig Enese alatt táborozott. Majd a Rábán kellett volna átvonulnia és csatlakozni F'orgách Simon seregéhez, de mielõtt megérkezett volna. június 14-én Koroncónál a császáriak már szétverték Forgách hadait.

XVIII. század második felében új családok jelennek meg az Enesseyek mellett, a község birtokosai között. Így többek közt a Hrabovszky. Mesterházy, Nagy. Székely famíliák. Enese azon kuriális községek közé tartozott, amelyet nem érintett Mária Terézia 1767-es urbéri rendelete. 1809. június 14-i kismegyeri vereség után Enese újra a hadak átvonulási területe lett. A csata után Meskó. tábornok parancsnoksága alatt álló felkelõ hadtestnek sikerült átvágni a francia gyûrûn. A tábornok a lesvári mocsáron keresztül, június 15-én hajnalban Enesére érkezett, majd innen Bágyog felé vette útját.

1842-ben az mesei Dorner Eduárd lett a vármegye táblabírája, 1846-ban pedig másod-alispánja, eztán gyakran tartottak a községi Enessey-kuriákban megyei gyûléseket. Ugyan õ lett az 50-es években a vármegye közigazgatás: fõnöke is. így még fokozottabban bekapcsolódott a község a megyei információk folyamába, gyakran az esemény ¬helyszíneként. Az 1848-as forradalmi események hírei is eljutottak a faluba. Annál is inkább, mivel a község esperes-¬lelkésze, Perlaky Dávid baráti viszonyban és állandó levelezésben állt Kossuthtal és a történtekrõl azonnal tájékoz¬tatta híveit. Az õ tevékenységeként értékelhetõ, hogy a község megrendelte Kossuth Hírlapját és annak felhívása elõtt már megalapította a községi honvédelmi egyletet. Ezzel is az „igazi nemzeti érzést gerjeszteni törekedett". 1849 júniusában, amint Zesner császári ezredes följegyzéseibõl megtudhatjuk, Enesén állomásozott egy császár csapattest legénysége. Az 1853/54-ben történt kataszteri felmérés Enesén a következõ dûlõket vette jegyzékbe: belteleki, külsõ réti. kiskerti, siraki és pippani dûlõ. 1863-ban készült gazdasági jelentés alapján a község gazdasági viszonyai rendezettek. Fõ termelési területek: mindenféle gabonanövény, szarvasmarha, ló- és juhtenyésztés. Mivel a faluban csak közbirtokosság lakott, a cselédeket, napszámosokat a szomszéd községekbõl hozták. Ez a helyzet a század 80-as éveiben sem változott, /1885-ben megszûnt a közbirtokosság jogi testület lenni, ezzel a falu gazdasági¬-társadalmi jellege is megváltozott./ A község fejlõdését nagyban befolyásolta az a tény, hogy az 1870-es évben megnyitották a vasutállomását, valamint az, hogy a soproni országút mellett feküdt.

A századelõkor a község birtokosai a Barcza, Halászy, Mesterházy, Tschurl és a Purgly családok voltak. Ezekbõl a birtokosokból alakult a község elöljárósága, amely irányította a falu életét. Az elöljáróság a protestáns egyház érdekeit is figyelembe véve irányított, és elsõsorban a haladást igyekezett szolgálni. A képviselõtestületi ülések egyik visszatérõ problémája volt. hogy kevés a munkás a helybeli uradalmi gazdaságokban. A hiányt vidékrõl pótolták. Mivel olyan birtok a községben nem volt. amelyet a helybeli és a vidéki lakosság megvenni nem tudna, ezért itt sem be-, sem kitelepítés /ti. munkás/ nem volt szükséges. Ennek ellenére bizonyos feltételek kiszabása mellett a környék proletár-zsellér rétegeit arra ösztökélte a község, hogy a helyi gazdaságokban vállaljanak munkát és a faluban telepedjenek le.

1907-ben nyilvántartásba vett gõzmalom is meghatározó intézménye volt a községnek. Tulajdonosa 1905 és 1908 között Varga László. majd 1912-tõl pedig Peter Remigius, aki egy svájci német kantonból származott. /A malmot a múlt század végén Hartyáni Gergely építette./ A háború hatása a község életébe is begyûrûzött. Az év végén /1914: megkezdõdtek a bevonulások. A következõ évek háborús krónikájához tartozott a segélyek és halotti értesítések sora. 1916-ban az elemi iskolát végleg állami kezelésbe veszik. A háborús éveket követte a proletárforradalom. Az enesei csendõralakulat a kommün alatt az V. vörösõr kerület enesei rajaként mûködött. Az országos események hatására Enesén is megalakult a községi tanács, amely a régi bíró felé bizalmatlanságot mutatott és helyette tanácselnöknek Káldi Jánost választotta. A község új vezetõtestülete rövid mûködése alatt jórészt csak szociális jellegû intézke¬déseket tett. A község háztalanjainak 1920 májusában 42 házhelyet juttatnak a korabeli birtokokból. Ekkor alakult ki az un. Tüske-tagi részhez vezetõ útszakasz is. 1930-ban kapcsolódik össze a község régi és új egysége, vagyis az újonnan beépített részt is belterületté nyilvánítják. Az 1930-as évek elsõ felében a Gyõrbe járó munkások szervezésében agitációk indultak meg a szociáldemokrata párt jelöltjei mellett és a helyi vendéglõben pártösszejöveteleket tartottak. Támogatásra az iparosok és a munkásság körében találtak. A háború híre 1939 októberében érkezett a faluba. 1942-tõl állandósultak a behívások. A helység gazdasági ügyeit az 1941-ben megalakított községi közellátási bizottság intézte, Tschurl Ernõ elnökletével. 1944. márciusában vonultak végig az elsõ német katonák a községen. Még ez év decem¬berében pedig a falu bombatámadást szenvedett. A bombázásnak 5 halálos áldozata volt, valamint jó néhány lakóház rombadõlt és megrongálódott.

Bizonyára sokan vannak azon eneseiek a közel 1800-ból, akik el sem tudják képzelni, hogy nézett ki lakóhelyük mintegy száz évvel ezelõtt. Hisz az utóbbi 10 évben is átalakult - sokat szépült - községünk. Tegyünk hát egy idõutazást! Kedves Olvasó, tarts velünk s fedezd fel a századforduló s az utána következõ évtizedek Eneséjét!

Képzeletbeli utazásunkat kezdjük az utcáknál. Hajdan a Petõfi utca volta Fõ utca, nyoma sem volt a mai szép takaros házaknak. Kesserû ezredes kúriája - a jelenlegi óvoda - a Iegjelentõsebb épület, valamint a Tschurl-kastély, a mai Kultúrház. Az utcán több ,,hosszú ház" azaz cselédház sorakozott, azaz két család egy konyha. Ilyen volt a Kesserû-kastély mögött, azzal szemben, de ilyen ház húzódott a Köztõl a katolikus templom felé a mai Petõfi utca jobb oldalán. Zsákutca volt a Szabadság utca, csak a „nagy boltig” futott, 1948-ban nyitották meg a vasút irányába. Jóval késõbb, a 60-as évek végén parcellázták fel a Marinczer-féle kertet, a gyümölcsöst - itt nyitották meg az Árpád. a Soproni és a Szabadsági utca folytatását. A Szabadság utcai un. nagy bolt helyén volt a tsz központ, ennek mögötte a gatter, az egykori fûrésztelep.

Vegyük az irányt az öregfaluba! A Szabadsági utca Köztõl északra fekvõ része a község legrégebbi utcái közé tartozik. Fiatalabb a Berettyóként ismert Dózsa utca: az elsõ világháború után kezdték kiosztani a Tüske-tagi földeket. A mai Kossuth utca öreg házait FAKSZ kölcsönökkel épülték. A vasúton túli részt a szájhagyomány Koreaként emlegeti, a II. világháborút követõen alakítottak ki telkeket. A kéményseprõ nevezte el állítólag Koreának, mert ott annak idején alacsonyabb emberek éltek. A község dinamikus fejlõdésének köszönhetõen újabb területeket kellett kimérni. Lucernás a 85. sz. fõúttól a régi országiútig terjedõ terület neve, a 70-es évektõl kezdve mérték itt a ház¬helyeket - s a kiméréskor éppen lucernás volt a terület. A falu legfiatalabb része az új telep Sport, Csalogány, Fecske utca és a Külsõréti dûlõ. Valaha szántóföld, de szénatelepek is voltak itt, mivel az 50-es évek beszolgáltatásaikor ide hordták a szénát.

Nézzük a község egykori épületeit! A községháza valaha a vasúton túl volt, a mai Vörösmarty utca sarkán. Ott laktak a község azon személyei, akiknek nem volt saját házuk. Ez egy hosszú épület volt, ma már a nyoma sem látható. Itt lakott az elsõ tanító is. Hétvényi István, egy ideig. Késõbb a községháza beljebb költözött a Szabadság utca 30. elõdjébe. A II. világháború után pedig a Barcza kúriába, mind a mai napig az a polgármesteri hivatal. Az iskola 1865-ben épült, a Petõfi utca 24. számú épület utcafrontja az eredeti építmény. A tanítói lakás késõbb épült hozzá. Ez egy két tantermes iskola volt, itt tartották az evangélikus istentiszteletet is, mert evangélikus templom nem volt, csak egy harangláb. Harangja most az új toronyban szól. A tanteremben lévõ oltár és harmónium is az 1952-ben épült temp¬lomban van.

Két kocsmája volt Enesének: a Rosinszky kocsma a Kossuth utcában, a Káldy kocsma a bezi út mentén balra, a katolikus templommal szemben. Késõbb a Káldy kocsma kiköltözött a 85. sz. fõút mellé. Három bolttal bírt a község, Mesterházy Józsefnek a Petõfi utcában, Szili Jánosnak a Szabadsági utcában volt kereskedése, a harmadik üzlet szintén a Szabadság utcában. a Tûzoltó szertárral szemben mûködött. A focipálya az 50-es években került a tagi helyére. elõtte a Barcza-réten és a közös legelõn - a bezi út mentén, a falun kívül - focizhattak a fiatalok. A malom a század¬forduló táján épült. A 85. számú fõút községen áthaladó sza¬kaszát a 40-es évek elején építette az akkori országvezetés német nyomásra, hadi célokra. Elõtte a közlekedést a régi országút bonyolította. A benzinkúttól a Közön át az evangélikus templom elõtt balra haladt Kóny irányába. Enese valaha közigazgatásilag Bezi társközsége volt, de önálló lovas csendõrõrssel bírt. A helyi ügyeket bíró intézte. Orvosa, gyógyszertárosa is volt az elsõ háború elõtt.

2014-ben több mint 1800 polgára van a településnek, ők közel 650 háztartásban élnek. A község teljes infrastruktúrát mondhat magáénak: vezetékes víz, villany, telefon és csatornahálózat szolgálja a lakosság kényelmét. Enese minden önkormányzati fenntartású belterületi útja aszfaltozott. Az Önkormányzathoz az alábbi közintézmények tartoznak: közös önkormányzati hivatal /Enese-Fehértó-Bezi-Győrsövényház részvételével/, kultúrház, óvoda. Az iskolát a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működteti. A településen van posta, gyógyszertár, orvosi rendelő és benzinkút is. Négy élelmiszerbolt látja el a lakosságot, három vendéglátó ipari egységben lehet kellemesen eltölteni az időt. A Kaco -1996-ban telepedett le Enesén –több mint 300 dolgozót foglalkoztat.